10.rész-Ajándék

Nem törődtem velük,csak felmentem az emeletre,bebújtam Harry kifejezetten jó illatú pólójába,majd visszatértem a könyvhöz.
Mohón faltam az oldalakat amikor valaki mellém feküdt az ágyba.Le sem vettem a tekintetem a sorokról,őgy szólaltam meg.
-Niall hagyj olvasni.
-Jó.-szólalt meg egy hang ami nem Niallé volt.Meglepetten kaptam rá a tekintetem amikor megláttam magam mellett Louist.
-Louis...sajnálom,azthittem Niall az.-mondtam.
-Semmi baj.-vigyorgott rám.
-De...izé szóval te mit keresel itt?Niall szobájában.
-Zavarok?-nézett mélyen a szemembe.
-Nem.Csak meglepődtem.
-Akkor jó.-mondta és kezével megtámasztotta a fejét.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Bejöttem hozzád,befejezni a beszélgetésünket.
Nagyot nyeltem.
-Nem vagyok együtt vele.
-Ezt ő is tudja?
-Miről beszélsz Louis?
-Semmiről.Csak elmondta hogy legutoljára hagytad hogy megcsókoljon.Azthiszi hogy...tudod,hogy szereted.
-De én nem szeretem.-néztem rá értetlenül.-Semmi okot nem ad arra hogy szeressem.Nem vagyok stockholm szindrómás.
-Tudom.-mondta,kivette a kezemből a könyvet majd átölelt.-Ne félj.Senki nem fog bántani.
Nem voltam teljesen biztos az állításában.Láttam milyen Niall ha ideges.Tudom,hogy bármire képes olyankor.Mindenesetre esetlenül feküdtem Louis mellett,aki láthatólag aludni készült.Azt hogy ők mit beszéltek meg,nemtudom,de emlékszem mi történt legutoljára.Vajon ha Niall benyitna,mi történne?Mit gondolna?
Megpróbáltam elterelni a gondolataimat,de nem igazán sikerült.Nemtudom mikor,de elnyomott az álom.
Álmomban szabad voltam,újra eljártam a barátaimmal szórakozni,nem volt miért aggódnom. 
Én,Nate és Maja abban a parkban voltunk,ahonnan Niall elrabolt.Jól éreztük magunkat,nevettünk és folyamatosan szövegeltünk.Aztán feltűnt egy számunkra ismeretlen pasas.Egyre közeledett felénk de mire odaért volna hozzánk zilálva felébredtem.
Idegesen tapogattam magam körül,amikor apró tenyereim Louis mellkasába ütköztek,őt felébresztve.
-Hm?-dörzsölgette a szemeit.
Elsírva magam hozzábújtam és olyan szorosan  öleltem ahogy csak tudtam.
-Mady,úristen mi történt?Hm?Mi a baj?-hallottam a hangján hogy aggódik ezért könnyes szemmel feltekintettem rá és jeleztem hogy még hagyjon sírni,amint tudok beszélek majd.Aprót bólintott majd ő is szorosan átölelt.
Mikor meg tudtam szólalni mélyen a szemébe nézve elmeséltem neki az álmomat.Eltartott egy ideig amíg feldolgozta a hallottakat.
-Mady,nyugodj meg.Nem fogunk bántani soha többé.
-Miért vagy ebben annyira biztos?
-Nemtudom.Csak érzem.
-Az kevés.Túl kevés.
Louis belenézett a szemembe megrázta a fejét majd kimászott mellőlem és kiment a szobából.
Nem sokáig élvezhettem a könyvem társaságát mert Niall jött be az ajtón.
-Mady,nemsokára jövünk.Az ajtókat bezárjuk,nem tudsz kimenni majd.Telefon/internetelérés nem lesz.Ne aggódj,senki nem jön erre.
Aprót bólintottam. 
-Mikor jöttök? 
-Nemtudom...Egy óra,másfél körül.Sietünk.
-Rendben.-mondtam majd visszatértem az olvasáshoz.
Niall elhagyta a szobát és hallottam ahogy becsapják az ajtót.
Kimásztam az ágyból és elkezdtem körüljárni alaposabban a házat.Abban biztos voltam melyik szoba,melyik fiúé.Nagy kísértést éreztem hogy benyissak,de végül nem tettem.
Visszamentem a szobámba,vállamra kaptam a takarómat és levándoroltam a nappaliba.Körbetekertem magam vele aztán bekapcsoltam a tévét.Egy ideig unottan kapcsolgattam aztán ráakadtam egy számomra érdekesnek ígérkező filmre.
A hátam mögül hallottam ahogyan kinyílik az ajtó és berontanak a fiúk de nem fordultam feléjük csak benyögtem egy "hello"-t.
-Mady meglepetésünk van számodra.-nyomakodtam mellém a kanapéra.Niall széles vigyorral a fején nyomott a kezembe egy (igen nagy) tasakot.
-Mi ez?-kérdeztem értetlenül.
-Ajándék?-nézett értetlen arckifejezéssel rám Harry.
-Öhm,nekem?
-Nyisd már ki!-kiáltott rám izgatottan Louis és vigyorogva figyelt.
Hitetlenkedve nyúltam bele és húztam ki belőle pár felsőt és nadrágokat.
-Honnan tudtátok a méretem?-kérdeztem.
-Mosás előtt megnéztük a régieket.-rántotta meg a vállát Louis.
Elmosolyodtam.
-Köszönöm.
-Tetszik?-csillant fel Niall szeme.
-Igen,nagyon.-mosolyogtam rá.
Látnotok kellett volna a diadalittas arckifejezését és örömködését.
Együtt nevettünk.Mind a hatan.Ilyen sem volt még amióta elraboltak.
Tudnom kellett volna hogy ez még közel sem a vége.